Partiumi kívülállóként, időrendben, egyenes adásban, végignéztem egy kongresszusnak kikiáltott kampánynyitót, majd két, évértékelőnek beharangozott esemény főszereplőinek előadásait. Az első két beszédet jól jellemezték a közös, …
A 2025 évi államfőválasztási előkészületek furcsaságai Romániában
Az idei államelnökválasztás több mindenben eltér az eddigiektől. Először ismétlik meg egy országos választás első fordulóját. Újdonság, hogy már az első fordulóra, ha minden így …
Donald Trump védelmi pénzkérése
Amennyiben kijelentjük és egyetértünk abban, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin egy erőfölényében bízó agresszor, Ukrajna pedig az áldozat, akkor ez utóbbi megsegítése honvédő háborújában, tisztességes és …
Iohannis lemondott! És akkor mi van?
Gyakorlatilag semmi. Olyan mindegy, hogy felesége hívta-e haza Nagyszebenbe, vagy Richard Grenellnek, a különleges küldetések elnöki megbízottjának, aki Trump első elnöki kormányzása idején a nemzeti …
Viktor Ponta zavarórepülésben
Amint az várható volt, az állami költségvetést idén két nap alatt vitatta meg és fogadta el a parlament, 254 támogató és 192 ellenszavazat mellett. Több …
Alea iacta est. A kormánykoalíció vizsgái.
Románia kormánya szombaton elfogadta és benyújtotta a Parlamentnek a 2025 évi állami költségvetés szokásosan optimista tervezetét. Vasárnap a Szociáldemokrata Párt kongresszusa, a liberálisok és az …
Trump és Putyin magyar hangja Orbán Viktor
Természetesen kizárólag az orosz-ukrán háborús sorozat epizódjaiban. Valószínű alakításáért nem fogják Oszkár-díjra jelölni, de az újdonság, hogy a mesterséges intelligencia igénybevétele nélkül, ő a magyar …
Trump a fel- és megmentő vírus
Új járvány ütötte fel a fejét és terjed rendkívül gyorsan: -a Trump szindróma. Négy éven keresztül kísérletezték ki ezt a műszerekkel kimutathatatlan vírust a Fehér …
Próbakő: a 2025 évi állami költségvetés elfogadása
Bár jelenleg Romániában a figyelem központjában az államfőválasztás körüli bonyodalmak, jogi procedúrák, tüntetések állnak, a kormánykoalíció stabilitásának próbaköve mégis az idei állami költségvetés elfogadása lesz. …
Putyin, Trump, Pandóra utódok
”Kinyitotta Pandóra szelencéjét” szoktuk mondani, ha valaki olyat tesz vagy mond, amivel a bajok, szerencsétlenségek gátjukat szakító áradatát indítja el. A klasszikus görög mitológia szerint …