A Nobel-békedíjért készül pótvizsgázni Donald Trump, mert a Közel-Keleten a béke megszervezőjeként, szupersztárként ünnepelték ugyan, de idén ez nem volt elég a díjat odaítélő Nobel-bizottságnak. …

Hírlevél
Fiat lux-Legyen világosság

A Nobel-békedíjért készül pótvizsgázni Donald Trump, mert a Közel-Keleten a béke megszervezőjeként, szupersztárként ünnepelték ugyan, de idén ez nem volt elég a díjat odaítélő Nobel-bizottságnak. …

A kíváncsiság a sikeres tényfeltáró újságíró tulajdonsága. Amennyiben a közpénzek elköltésével kapcsolatban kutakodik, joggal számíthat az olvasók érdeklődésére. Gondot az okozhat, ha magasrangú személy esetében …

A két azonos nevű uralkodó (IV. Henrik német király 1077, IV. Henrik francia király 1593) egyéni érdekérvényesítő szemléletéhez kapcsolódó szólások jól jellemzik Orbán Viktor zarándoklatát …

Régen a csukamájolajat, a ricinusolajat úgy adták be a beteg gyermeknek, hogy előtte érzéstelenítőként lenyelettek vele egy kiskanál rumot, utána pedig málnaszörpöt, hogy enyhítse a …

Nem úgy mondta. Úgy mondta, de nem úgy értette. Na és nem tartotta be, mert változtak a körülmények. Nem ő az első, aki így cselekszik. …

Megválasztása óta ténykedésével több, negatív konnotációjú jelzőt (handabandázó, hiú, egocentrikus stb.) gyűjtött be magának az amerikai elnök. Legutóbbi nyilatkozata bibliai ihletésű jellemzést indukál. Donald …

Úgy tűnik, a romániai kormánykoalíció eddigi tevékenységének jellemzője a bejelentett, illetve meghozott intézkedések folyamatos módosítása. Ha számukra nem mértékadó a népi bölcsesség szerinti, „kétszer mérj, …

Batsányi János versének zárósorát kissé átírva, nem a vasárnapesti csillagászati jelenségre, a teljes holdfogyatkozásra utalok, hisz az derült időben szinte bárhonnan megfigyelhető. Ilyenkor a telehold …

A „legszebb öröm a káröröm” tartja egy közmondás, aminek a jelentése, hogy mások hibáiban vagy kudarcaiban örömet találni, mert az emberek gyakran jobban érzik magukat …

Charles de Gaulle anekdotikus mondása, állítólag Napóleont idézve: „A temető tele van pótolhatatlan emberekkel”, átírható a romániai közéletre, ahol a kormányfő lemondással fenyegetőzik. Valószínű senki …