Politika

A FIDESZ dilemmája

Az elmúlt tíz évben sohasem kerültek ilyen nehéz helyzetbe a FIDESZ kommunikációs szakemberei. Számukra az a probléma, miként tálalják a magyarországi előválasztás végeredményét úgy, hogy pártjuk imázsa ne sérüljön. A fáma szerint a FIDESZ mindent mér, sok közpénzt költ közvéleménykutatásokra, előre számol minden lehetőséggel. Itt jön a 22-es csapdája, Joseph Heller regényéből. Ha előre tudták a végeredményt, miért pazaroltak több százmillió forintot Stop Gyurcsány!, Stop Karácsony! plakátokra és egyéb internetes médiafelületekre? Be lehet úgy is állítani, hogy sikeres volt az aláírásgyűjtés és plakátkampány, hisz sem Dobrev Klára, Gyurcsány felesége, sem Karácsony Gergely nem nyert, megállították őket. Ebben az esetben melyek lesznek az október 23.-ára meghirdetett, “Gyurcsány hatalomra kerülését” megakadályozandó Békemenet mozgósító jelszavai? Magától adódna a fideszes logika szerint, a Stop Márki!, Stop Bárki!, ami még rímel is, de azt is mérlegelni kell, mi az ütőképesebb. Márki a Soros embere vagy a Gyurcsányé? Valószínű a verdikt az lesz, mindkettőé, így nem megy teljesen kárba az eddigi lejárató kampány. Orbán Viktor személyes stratégiai főtanácsosa, Habony Árpád, sokkal kreatívabb, biztos talál valamilyen célravezető megoldást. A gondot számára az jelenti, hogy az MZP becenevű Márki-Zay Péter, a keresztény értékek támogatójaként soha nem azonosult sem a baloldallal, sem a Jobbikkal. Többdiplomás, PhD doktor, történész, közgazdász, marketingszakember, villamosmérnök, angol, német, francia nyelvekből felsőfokú, oroszból alapfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Hétgyermekes családapaként máris többet tud felmutatni mint az öt-öt gyermekes Orbán Viktor illetve Gyurcsány Ferenc. Öt év (2004-2009) külföldi munkavállalást követően, csak 2018 óta van jelen a nagypolitika első vonalaiban, mint Hódmezővásárhely polgármestere, ami megnehezíti az esetleges, őt lejárató kampányt. Egyelőre úgy tűnik, más nem lévén, mégis marad a gyurcsányozás, mint a lejáratás kidolgozott, eddig hatékonynak elkönyvelt módszere.

Lakatos P.


Érdekelhet még...

Népszerű cikkek...