Harminc év után elmondható, Romániában a koalíciós kormányzás gyakorlata nem tudott gyökeret verni. Próbálkozás volt, többször is, a végeredmény lesújtó.
Úgy tűnik a jelenlegi, még papíron létező kormánykoalícióra is érvényes Stockmayer elve: „Ami rosszul kezdődik, még annál is rosszabbul fog végződni”. Iohannis makacssága, a pártelnökök és a miniszterelnök zsarolhatósága múltjukban fellelhető tévelygéseik ürügyén, valamint a pártok belharcai vezettek el a jelenlegi patthelyzethez.
A kormányfő által belengetett kisebbségi kormányzás utópia, hisz a parlamentben azok a pártok kéne támogassák három évig, akik pont az ő távozását követelik, illetve az ősellenségnek titulált PSD. Hosszú betegségnek halál a vége. Legjobb megoldást az előrehozott választás jelentené, de ez csak a PSD-nek felelne meg, és a gyakorlatban ez Romániában szinte kivitelezhetetlen.
A kialakult zavaros politikai helyzetet súlyosbítja a mindenkit kétségbeejtő kormányzati határozatlanság, a felelős személyek mellébeszélése, végig nem gondolt ötletelése. Egy és fél év alatt nem tettek semmit a gazdaság és a lakosság felkészítésére a bevállalt energiaár liberalizációt követő árrobbanásra. Energiaár befagyasztása a jelenlegi szinten, törvény a kiszolgáltatott energiafogyasztókról, (gyakorlatilag nem old meg semmit), a lakossági fogyasztók számláinak kompenzálása szóba került ugyan, de egy hónap alatt sem sikerült épkézláb, gyakorlatban alkalmazható megoldást találni. Ezalatt az infláció rohamosan nő, akárcsak a koronavírusos fertőzöttek száma, viszont mindenki a PNL, illetve USR-PLUS kongresszusaira vár, mint a csodára.
Szerintem egyik pártnak sincs a közeljövőre kidolgozott stratégiája, mindent a megválasztandó elnökök személyétől tesznek függővé. Azt végig sem merik gondolni, mi történik, ha a frissen megválasztott Câțut bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatják kormányfői tisztségéből. Minden kezdődhet elölről, viszont a megoldandó problémák sokasodnak, a gazdasági és szociális helyzet súlyosbodik.
Valószínű politikusaink nem ismerik Paulo Coelho brazil író, az ENSZ békenagykövete, megállapítását, mely szerint: „Egy stratégia két lehetséges legnagyobb hibája, az idő előtti cselekvés, illetve a lehetőség elhalasztása”.
