Politika

Az elnök közbeszól

Nem jó időpontban és nem jó témában.

Kissé döcögve, de elindult az új koalíció kormányzása. A neheze, a jövő évi állami költségvetés elfogadása az első komoly megmérettetés. Iohannis, aki akkor hallgatott, amikor beszélnie kellett volna és húzta az időt, hátha történik valami, ami mentesíti őt a felelősség alól a kormányválság kialakulása és elhúzódása miatt, most megszólalt egy olyan témában, amely a kormány és a parlament kizárólagos hatásköre.

Brüsszelben kijelentette, hogy szükségtelennek, haszontalannak és helytelennek tartja a 100 millió euró éves forgalmat meghaladó vállalatokra kivetetendő, a bevétel 1%-át jelentő szolidaritási adót.

Vagy nem konzultált gazdasági tanácsadóival, vagy igyekszik támogatni a liberálisokat. Ez utóbbi politikai indok lenne, amit adott esetben el lehetne fogadni a PNL vezetőitől, de nem egy pártatlan államelnöktől.

A gondot az jelenti, hogy jelenleg nincs meg a fedezet a kormányprogramban 2022-re ígértek megvalósítására. A mai nap hozta nyilvánosságra az UHY Audit CD könyvelői céghálózat, hogy Romániában az adókból és illetékekből származó bevételek, főként a pandémia következtében, 3,18 milliárd euróval csökkentek 2020-ban az előző évhez képest. Ideig-óráig ezt lehetett pótolni, de rohamosan nő az eladósodottság.

Azt Iohannis elégedetten vette tudomásul, hogy Dâncu Vasile PSD-s hadügyminiszter bejelentette, Románia 32 darab használt, negyven éves F-16-os harci repülőgépet vásárol 354 millió euró értékben Norvégiától, valamint 100 millió euróért logisztikai elemeket és kiképzési szolgáltatáscsomagot az Egyesült Államoktól. Erre a bevásárlásra nem mondta Iohannis, hogy szükségtelen, haszontalan és helytelen, ilyet a legfőbb hadúr nem mondhat. Azt sem firtatta, miből futja.

Az viszont elvárható lett volna a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) elnökétől, hogy számonkérje miért nem offset vagy viszont-vásárlásos ügylet keretében történik a harci repülőgépek vásárlása.

Offset ügylet: az importőr kiköti, hogy az exportőr a termék előállításához szükséges alkatrészeket részben vagy egészben tőle vásárolja (közvetlen offset), illetve bizonyos mennyiségű terméket vásárol tőle (közvetett offset).

Lengyelországnak az F-16-osok vásárlásakor a Lockheed Martinnak fizetendő 10 milliárd dollár valójában csak 6 milliárd dollárba került, az ellentételezés hatására (közvetlen offset).

A Bukaresti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Costică T. Mustață számításai szerint, ha a hadiiparban alkalmaznák az offset ügyletet, a következő öt évben tíz milliárd euró térne vissza a hazai gazdaságba.

Iohannis figyelmen kívül hagyja, hogy az 1 %-os szolidaritási adó hozzávetőleg 300 nagyvállalatot érint és 5 milliárd lej bevételt jelent, ami duplája annak, amibe az F-16-osok kerülnek.

Az persze nem várható el tőle, hogy a lengyel, portugál vagy magyar példákat kövesse. Könnyebb itthon azzal fenyegetőzni, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács nem véleményezi jóváhagyólag a 2022-es állami költségvetést, így a törvény nem kerülhet kihirdetésre.

Lakatos P.


Érdekelhet még...

Népszerű cikkek...