Gasztronómia

Képviselői kosárkák velőpástétommal töltve

Az RMDSZ képviselőházi frakciójában az volt a hagyomány, az én időmben, hogy hétfőn este, az ülés bezárta után, a honatyák és a frakció alkalmazottai felköszöntik azt a képviselőt, aki azon a héten ünnepli születésnapját. Az ünnepelt gondoskodik a koccintáshoz szükséges itókáról illetve a sör vagy borkorcsolyáról.

Mikor rám került a sor, szerettem volna valami mással megvendégelni kollégáimat, mint a Bukarestben kapható pékárúval. Otthon elkészítettem a kosárkákat és a velőpástétomot, amelyeket a titkárnők segítségével a helyszínen raktunk össze. Mondanom sem kell, mindenkinek nagyon ízlett.

Hozzávalók
40 dkg mélyhűtött réteslap
1 tojássárgája
0,5 kg tisztított sertésvelő
20 dkg vöröshagyma
10 dkg főzőmargarin
1 kiskanál őrölt fekete bors
só ízlés szerint

Elkészítés
A felengedett tésztát 4 mm vastagra kinyújtjuk és 7 cm átmérőjű korongokat szúrunk ki belőle. A korongok felének közepét is kiszúrjuk egy kisebb átmérőjű szaggatóval. A talpakat megvizezett tepsibe helyezzük, a gyűrűket tojással megkenjük (vigyázzunk, az oldalára ne kerüljön) és ráragasszuk a talpra. Óvatosan megkenjük a felső peremét is és a kiszúrt közepeket is. Az alját villával megszurkáljuk. Forró sütőben körülbelül 15 perc alatt aranyszínűre sütjük.

Az apróra kockázott vöröshagymát 3 dkg felforrósított főzőmargarinon üvegesre fonnyasztjuk, belekeverjük a sertésvelőt, borsot, sót. Kevergetés közben addig pirítjuk, amíg a rózsaszín velő kifehéredik, majd szürke lesz és a kibocsátott víz nagy része elpárolog. Miután teljesen kihűlt, hozzákeverjük a maradék főzőmargarint, botmixerrel pépesre zúzzuk, utána ízesítjük (sót, borsot, margarint, mindenki ízlése szerint adhat hozzá). Az elkészült pástétomot kiskanállal a kosárkákba töltjük, majd a kiszúrás során megmaradt és kisütött korongközepeket kalapként a kosárkákra helyezzük.

Lakatos P.


Érdekelhet még...

Népszerű cikkek...