Gazdaság

Ársapka, árstop divatbemutató

Az Európa-szerte elszálló energiaárak miatt egyre több ország dönt amellett, hogy valamilyen formában árplafont vezessen be a gázra és az áramra.

Úttörő magyar kormány

A hónap közepén ünnepli egyéves születésnapját a Magyarországon, legalább három hónapra rögzített, benzin és gázolaj végfogyasztói ársapka.

Igaz, akkor még híre-hamva sem volt az orosz-ukrán háborúnak, amire mostanában előszeretettel hivatkozik a kormányzati narratíva (mellébeszélés).

A parlamenti választásokon meglett a haszna a 2022 február 1-től érvénybe léptetett csirkefarhátos élelmiszer árstopnak is, kétharmados győzelmet aratott a FIDESZ.

A hatósági árak bevezetésének hatékonyságáról, illetve nemkívánt következményeiről itt írtam. Arra kétségtelenül alkalmas, hogy a kormánypárti médiák harsoghassák, egész Európa minket utánoz.

Arról nem szól a fáma, ilyen körülmények között miért a forint értékromlása a legnagyobb és az infláció növekedése a negyedik legnagyobb mértékű az EU-ban.

A gazdaság irányítói bele sem mernek gondolni, mi lesz, ha kivezetik az árstopot, mekkora lesz az infláció. Újra kell tervezni a 2023-as költségvetést, mondja a pénzügyminiszter, viszont minden Orbán Viktortól és az uniós pénzek érkezésétől függ.

Németországi áramárfék, gázárfék

A harmadik, 65 milliárd eurós tehercsökkentő csomagból, amit irigyelnek és az előnyszerzés miatt kárhoztatnak a partnerországok kormányai, a háztartások és a kis-illetve közepes méretű vállalkozások egy meghatározott mennyiségű alapfogyasztásig kedvezményes áron kapják a villamos energiát.

A német kormány az áram után a földgáz árát is korlátozná.

Az elképzelés szerint a lakossági alaptarifa lenne a megoldás, amelynek lényege, hogy ez a fogyasztás 75 százalékáig érvényes. Ezen felül a piaci árat kellene megfizetni, viszont megmaradna a takarékos energiafogyasztás ösztönzése.

Lehet, hogy nem lesz elég a 65 milliárd euró, de kezdetnek biztató. A szükséges forrás nagyrészét azon piaci szereplők pótadóztatásából biztosítanák, amelyek 

kirívóan magas nyereségre tettek szert, mert nem földgázzal, hanem olcsóbb megoldással termelnek áramot.

Tétovázó román kormány

Mint aki túl sok tetszetős modellt látott a divatbemutatón, de nem tudja eldönteni melyik állna jól neki, látszólag a román kormány is ezzel a dilemmával küszködik.

Valójában az a gondja, miként oldjon meg egy többismeretlenes egyenletet, ahol a nyugdíjemelés mértéke, a speciális nyugdíjak eltörlése nem eldöntött, így nehéz kiszámolni mennyi marad a hatósági gáz- és villamosenergiaár kompenzációjára a költségvetési egyensúlyt megőrizve.

Ezek miatt késik a 2023 évi költségvetés tervezetének benyújtása a Parlamentnek.

Sajnos egyes áram- és gázszolgáltatók az állami beavatkozás reményében kivárnak az árak közlésével, illetve késnek a számlákkal, bizonytalanságban tartva a fogyasztókat.

Lakatos P.


Érdekelhet még...

Népszerű cikkek...