Gazdaság

Előre hozott végkifejlet

Beigazolódott. A koronavírus-pandémiát követően életünk, társadalmi, közösségi viszonyaink megváltoztak. Énekelhetjük a nótát napestig, hogy “legyen úgy, mint régen volt”, de ez nem jön össze.

Az ukrán-orosz háborút követően (egyszer így vagy úgy vége lesz), Európa gazdasága irányt és sebességet módosít, egyes területeken lassít, másokon felgyorsít.

Első látásra úgy tűnhet, a 2021 júliusában elfogadott európai zöldmegállapodás (Green Deal) javaslata, mely szerint 2030-ra 40%-ra emeljék az EU energiaszerkezetében a megújuló energiaforrásokra vonatkozó célkitűzést, késni fog.

Első helyre került az orosz gázról való leválás, amint az Európai Bizottság REPowerEU névre hallgató, márciusban ismertetett terve vázolja.

Szép, ambiciózus terv, a papír sok mindent elbír, viszont országonként eltérő helyzetek vannak, átmenetileg más és más megoldást alkalmaznak.

Egyesek újra működtetik a környezetvédelmi engedéllyel még rendelkező széntüzelésű hőerőműveiket, mások folytatják a megkezdett atomerőművek építését.

Ezzel párhuzamosan folynak a beruházások az amerikai, katari, norvégiai cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadói és továbbküldési kapacitásainak bővítésére.

Arról kevés szó esik, főleg választások küszöbén, (lásd Franciaország, Magyarország), hogy a megújuló energia, amihez óriási mértékű beruházásokra van szükség, drágább a gáz és olajtüzelésnél.

Az energia elkerülhetetlen drágulása átrendezi a nemzetgazdaságokat, ugyan országonként eltérő mértékben, de fel kell rá készülni. Szemléletváltásra, a kihívásokkal történő szembenézésre kényszerülnek a pártok és kormányaik.

Nagy úr a muszáj, viszont az említett új beruházások hozzájárulhatnak az európai zöldmegállapodás gyorsabb kivitelezéséhez.

Az ideiglenes lakossági energiaárkompenzáció (Románia), az árstopos rezsiharc (Magyarország) 2022-ben még úgy-ahogy fenntartható, de jövőre új útra kell lépni.

Jól látja Bokros Lajos, volt pénzügyminiszter, egyetemi tanár: “Az energiában és az élelmiszerben az a közös, hogy a fogyasztás során megsemmisülnek. Az árakat tehát döntően az újratermelés költségei határozzák meg. Ezen termékek piaci ára ráadásul erősen ingadozó. Az Európai Uniónak pedig a közös agrárpolitika mellett végre közös energiapolitikára is szüksége lesz.”

A politikusok adott esetek megoldásában szívesen hivatkoznak a “tűzoltómunka” szükségességére, figyelmen kívül hagyják, hogy eltérően tőlük, a hivatásos tűzoltók szakmailag előzetesen felkészültek a gyors beavatkozásra.

Kormányok esetében ez nem mindig mondható el.

Lakatos P.


Érdekelhet még...

Népszerű cikkek...