Gazdaság

Népámító vagy szakmaiatlan

Mindkét jelző dehonesztáló egy magát hozzáértőnek feltüntető kormányra nézve, mégis az elsőt tartom súlyosabbnak, mert szándékos cselekvést feltételez.

Érdekes összehasonlításra ad lehetőséget, amennyiben két kormány teljesítményét vetjük össze, ugyanabban a témában.

Az adott téma: az infláció megzabolázása.

Magyarország

Közel két év után, augusztus elsejétől megszűnt az árkorlátozás. Négy hónapra bevezetik a kötelezően előírt 15%-os akciózást, az eddig 11 termékcsoportot érintett ársapka helyett.

Hogy mégis maradjon valami az eddigi gyakorlatból, a kormány elvárja a kiskereskedőktől, hogy az eddigi hatósági áras termékeket legfeljebb beszerzési áron értékesítsék.

A kormánynak kétszer annyi idő kellett, mint a Nemzeti Bank elnökének,

Matolcsy Györgynek, hogy belássa, amit jónevű közgazdászok már a kezdetekor nyilatkoztak: -az ársapka alkalmazása növeli, nem csökkenti az inflációt, mert csak az érintett termékek árát rögzítik, így a helyettesítő termékeknél jelentős áremelkedéssel pótolják veszteségeiket a kereskedők.

Az árstopnak voltak egyéb negatív hatásai is, mint a termékhiány az üzemanyagok piacán, illetve egyes tejtermékeknél, amiért mennyiségi korlátozásokat vezettek be.

Az árkorlátozás igazi vesztesei nem a nagy cégek, nem a multik, hanem a kiskereskedők, mert nincs mozgásterük szétteríteni veszteségeiket.

Végső soron a kereskedők veszteségeiket vásárlóikkal fizettetik meg.

Az Orbán kormánytól nem elvárható, hogy beismerje elhibázott gazdaságpolitikáját. Addig húzta-halasztotta az ársapka kivezetését, amíg megtalálta a fából vaskarika megoldást.

Akciózásra kötelezte az amúgy eddig is önkéntesen, kereskedelmi fogásként árleszállítást meghirdető, „Brüsszellel összejátszó árspekuláns multikat”.

Az inkriminált kereskedőknek nem elég a vásárlók által már megszokott szórólapokon hirdetni az akciós árakat. Mostantól egységes grafikai alapra szerkesztett, kék színű plakáton és az online felületen kell feltüntetni az akciós árat és azt, hogy ez a kormány érdeme. (A plakátok árát a kereskedők állják). Most a kormány példáját követve, ők alkalmazhatnak ezeknél a termékeknél mennyiségi korlátozást a vásárlók felé.

Az orbáni sikerpropaganda által szajkózott, idén decemberi egyszámjegyű infláció, a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 2022 évi 24%-os általános, 44,8%-os élelmiszerinflációt követően, 2023-ban évi 8%-os általános, 19%-os élelmiszerinfláció lesz.

Közérthető példa: a 2,8%-os dobozos tej 2021 decemberében 203,94 forint, 2022 decemberében 355,13 forint volt, várhatóan 2023 decemberében 423 forint lesz, ha minden az előzeteseknek megfelelően alakul.

Sikerpropagandában az Orbán kormány verhetetlen, előre megy, nem hátra.

Románia

Érdekes egybeesés, ugyancsak augusztus elsejével lépett életbe a román kormány három hónapra szóló sürgősségi rendelete, amellyel 20%-ra korlátozza 14 termék és alapélelmiszer árrését.

Francia mintára, ez a nagy élelmiszertermelői láncok képviselőivel való egyeztetés után történt.

Méltányos, hogy figyelembe veszi és elismeri a szabályosan megállapított előállítási, beszerzési, valamint közvetlen és közvetett költségeket, amire rátehető a 20%-os árrés.

Kérdés, hogy ezek után a gyakorlatban ez hoz-e árcsökkenést, vagy inkább az infláció okozta jövedelemkiesés miatti keresetcsökkenés, ami versenyre készteti a termelőket és az áruházláncokat.

A 100.000-től 2.000.000 lejig a szabálysértőkre kiszabható büntetés elrettentően hangzik, de számomra kétséges, hogy az ellenőrzéssel megbízott Versenyhivatal (360 alkalmazott, sofőröket, titkárnőket beleértve) képes lesz-e ezt operatívan végrehajtani, mikor nem is erre szakosodtak.

Elképzelhető, hogy erre az általa egy éve elindított árfigyelő rendszert, (amihez hasonlót a magyarországi Versenyhivatal is egy hónapja működtet) fogják felhasználni, szerintem hatástalanul.

Mire a gyanús esetekben bekérik az igazoló dokumentumokat és azokat ellenőrizik, eltelik a három hónap. Ha mégis kirónak büntetést, akkor az a bírósági per folyamán az eddigi gyakorlatnak megfelelően törlésre kerül.

A jövőre esedékes választások indokolják a látszatintézkedés szükségességét.

Lakatos P.


Érdekelhet még...

Népszerű cikkek...