Politika

Lényeges különbségek

Romániában sokaknak tetszik Orbán Viktor vezetési stílusa. Nem az autóvezetésire gondolok és nem kizárólag a magyar kormányoldali televíziók itteni nézőire, hanem azokra a románokra, akiknek imponál az erőskezű, akaratát országában érvényesítő kormányfő.

Gondolom a jövő heti Tusványos után még többen lesznek.

„Senkit sem hagyunk az út szélén”

Így hangzik Orbán Viktor elhíresült miniszterelnöki ígérete. Valószínű nem a tanügyi vagy egészségügyi dolgozókra koncentrál, hanem bajba jutott minisztereire, országgyűlési vagy európai parlamenti képviselőire. Több példát ismer a magyarországi közvélemény.

A legkirívóbb a Varga Judit nemrég lemondott, de még funkcióját ellátó igazságügyi miniszter esete, akit vélhetően felelősség terhel amiért minisztériuma aktívan segítette az alárendelt végrehajtói maffia működését, amiben helyettese részt is vett.

1,4 milliárd forint kenőpénz sorsa ismeretlen, azt a vádhatóság nem vizsgálja.

Az elmúlt évtized legnagyobb fideszes korrupciós botrányában, amely már bírósági szakaszban van, a másodrendű vádlott ügyvédje indítványozta a miniszterasszony kihallgatását.

Ezt megelőzendő, július 31-ével lemondott Varga Judit és augusztus 1-étől az Országgyűlés európai bizottságának elnökévé választották. Nem maradt az út szélén.

„Természetes reakció Európa bármely konszolidált demokráciájában”

Így kommentálta Marius Ciolacu kormányfő és pártelnök Marius Budăi, a Szociáldemokrata Párt (PSD) munkaügyi minisztere lemondását.

Az ügy hátterében az áll, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vizsgálja, hogy a munkaügyi minisztérium alárendeltségébe tartozó intézmények miért nem ellenőrizték, illetve miért hunytak szemet az Ilfov megyei idősotthonokban történt súlyos kihágások, visszaélések felett.

Valószínűsíthető, a nagy politikai nyomás miatt le fog mondani Gabriela Firea családügyi miniszter is, aki személyesen és férje révén is kapcsolható az inkriminált, idősotthonokat működtető alapítványok vezetőihez. Így kétségessé válik indítása jövőre, Bukarest főpolgármesteri címéért. Szerintem a jól összehangolt médiakampánynak elsősorban ő a célpontja.

Varga Judittól eltérően, a két román miniszter nem kap újabb megbízatást, maradnak az útszélen egyszerű képviselőnek, szenátornak.

Látható, a romániai ellenzéknek sokkal nagyobb mozgástere és a médiákban megszólalási lehetősége van, mint a magyarországinak.

Lakatos P.


Érdekelhet még...

Népszerű cikkek...