Politika

Márki-Zay Péter nyílt levelét megírta

Jobb későn, mint soha, tartja a népszerű mondás. Ez érvényes Márki-Zay Péter a határon túli magyarokhoz írt nyílt levelére is. Jobb lett volna két-három hónappal korábban megjelentetni, elejét venni az ellenzéki összefogás terveivel kapcsolatos álhírek terjesztésének.

Levele, ismerve a magyarországi kormánypárti médiabirodalom, valamint a romániai magyar sajtó elkötelezett pártosságát, úgy sem kapta volna meg a neki járó nyilvánosságot.

Sci-fi jellegű feltételezés, hogy például a nagyváradi Bihari Napló, amely heteken keresztül kizárólag a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap és hasonló beállítottságú orgánumok cikkeit veszi át, valamint elvakult FIDESZ hívek ellenzéket lejárató facebook bejegyzéseit közli, a politikai korrektség jegyében ismertetné MZP nyílt levelét.

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az erdélyi magyarok csak 61,8 százaléka ismeri az ellenzék közös miniszterelnökjelöltjét, az Eurotrans Alapítvány felmérése szerint.

Visszatérve a levélre, üzenete korrekt, egyértelmű, ütős. A magyar-magyar kapcsolatok javítása mellett, előrelépést szeretne a magyar-román kapcsolatokban is.

2014-ben Orbán Viktor Tusnádfürdőről hirdette meg, az otthoniak számára, a várható illiberális fordulat alapelveit.

Most MZP otthonról üzeni meg a határon túli honfitársainak, mire számíthatnak, ha az egyesült ellenzék győz. Hosszabb levele visszatekintő helyzetelemzés, ugyanakkor az ellenzéki kormányprogramnak a határon túli magyarokkal kapcsolatos fejezete is.

Az RMDSZ számára is elgondolkoztató levél, a demokrácia, a pluralizmus és korrupcióellenesség jegyében, kár, hogy valószínű nem jut el a címzettek nagyrészéhez.

Lakatos P.


Érdekelhet még...

Népszerű cikkek...