Politika

Ha majd vége lesz…

Az orosz-ukrán háborúnak, amely jelentős változásokat generált az európai gazdasági életben, kihatással a többpólusú világgazdaságra.

Oroszország, bármilyen nagy természeti erőforrásokkal rendelkezik, a gazdasági versenyben a maga 1.500 milliárd dolláros bruttó hazai össztermékével (GDP), lemaradt az USA 23.000, Kína 17.000, EU 17.000 milliárd dolláros teljesítménye mögött.

Putin csak ukrajnai katonai sikereiben bízhat, amit viszont az orosz haderő lemorzsolásában érdekelt NATO és EU, ha megmarad az eddigi összefogás, meghiúsíthat, elejét véve a további orosz terjeszkedéseknek.

Nem véletlen, hogy a politikai vezetők és gazdasági szakértőik próbálnak különböző forgatókönyveket kidolgozni, főként a háború utáni helyzetre fókuszálva.

A cél, katonailag legyengíteni Oroszországot és újjáépíteni Ukrajnát, amelynek

megmaradása az egész demokratikus világ érdeke.

Érdemes elemezni közvetlen szomszédjainak viszonyulásait, érdekeit és eszerint csoportosítani őket.

Önzetlen érdekeltek

Ebbe, a látszólag ellentmondásos nevű csoportba tartozók, Lengyelország, Románia, Szlovákia, egyértelműen elítélik az orosz agressziót azért is, mert történelmük során sokat szenvedtek tőle.

Számukra Putin nagyoroszországi álmai potenciális veszélyt jelentenek. Ezért NATO és Uniós tagországokként részesei annak a katonai és humanitárius segítségnyújtásnak, amely nélkül Ukrajna nem tudna ellenállni az orosz inváziónak.

A lengyel kormány az eddigi hárommilliárd euróval a hatodik a bilaterális támogatók sorában, az Unióban csak Németország előzi meg, és a harmadik, a legtöbb ukrajnai menekültnek végleges letelepedési engedélyt kiadók sorában. Szlovákia 0,22 milliárd, Románia 0,01 milliárd euróval segítette eddig Kijevet.

Az tagadhatatlan, hogy a háború, majd a békekötést követő ukrajnai rekonstrukció kiemelkedő gazdasági lehetőségeket biztosíthat e három ország számára.

Lengyelország már most is Ukrajna legfontosabb külkereskedelmi partnere.

A Balti-tenger és a Fekete-tenger kikötőinek forgalma már megnőtt, Konstanca esetében 11,9%al 2022-ben az előző évhez viszonyítva.

Még intenzívebb lesz a közúti árucsereforgalom is, a békekötést követően, főként, ha megmarad az a kialakult szívélyes viszony, amin sokat javíthat, ha ígéretei szerint, Ukrajna a Velencei-bizottság véleményének megfelelően módosítja a nemzeti kisebbségek oktatásáról szóló törvényt.

Harapófogóban

A Moldovai Köztársaság helyzete nem irigylésre méltó, elítéli az orosz agressziót, de mást nem tehet, mint átutaztatni Romániába az ukrán menekülteket.

 Az EU-s felvételre várók listáján szerepel ugyan, de a szakadár transznisztriai köztársaság (32% moldáv, 31% orosz, 29% ukrán lakos) és a még mindig jelentős orosz befolyás miatt, védőháló nélküli kötéltáncra kényszerül.

Lavrov orosz külügyminiszter burkoltan meg is fenyegette a nyugatorientált moldovai kormányt, amelyik hathatós uniós és bukaresti segítségre szorul.

Dupla vagy semmi

Az ebbe a csoportba tartozó Oroszország és csatlósa, Fehéroroszország, amíg Putin az elnök, csak győzelemre játszhat. Már a Krím félsziget Oroszországhoz való csatolásának utólagos elismerése az EU és NATO által, sikerként tálalható.

Viszont nehezen magyarázható Orbán Viktor feltétlen kötődése Putinhoz, ami miatt Magyarország ebbe csoportba sodródott.

Orbán szorgalmazza a béketárgyalásokat, pedig tudvalevő, ez csak Ukrajna területvesztésével képzelhető el a jelen állásban, amit Zelenszkij nem fogadhat el. Jelenleg mindkét fél készül a nagy orosz offenzívára.

Ha majd vége lesz a háborúnak és normalizálódik az Európai Unió viszonya Oroszországgal, Putintól hűségéért nem kaphat annyi kedvezményt, ami pótolná a különutas politikája miatti uniós arculatvesztést, valamint az ukrajnai újjáépítésből való borítékolható kimaradást.

Számára marad a belpolitikai békeharcosi babér, a brüsszeli szankciók elleni harc győztese cím, amennyiben a lakosság életszínvonalának romlása nem éri el azt a kritikus szintet, amikor elégedetlen tömegek vonulnak az utcára.

A széttöredezett ellenzéktől belátható időn belül nem kell félnie.

Lakatos P.


Érdekelhet még...

Népszerű cikkek...