Politika

Tudatmódosítás

„Az élet határozza meg a tudatot” és nem fordítva, írta Marx és Engels, „A német ideológia” című könyvben. A tudatmódosításról ők nem értekeztek.

Nem a tudatmódosító és élvezeti szerek fogyasztására utalok, ami az emberiség fejlődésével egyidejű, hanem a huszadik században felerősödött politikai tudatbefolyásolásra.

Ez jutott eszembe nemrég, néhány napot töltve egy panzióban a vörösborairól híres Villányban.

Orbán Viktor hatalma

Mivel magyarázható az, hogy a gazdasági problémák, a hiperinfláció és magas energiaárak ellenére sem csökken a FIDESZ (Orbán Viktor) népszerűsége?

Szőlőtermesztőket, borászokat hallgatva, számomra körvonalazódtak az orbáni illiberális autokrácia tartópillérei: – a jobban élők, a félelemben élők, a valós információk hiányában élők.

A jobban élők

Orbán Viktor 2010-ben ismét kormányra kerülve kihasználta, hogy a 2008-2009-es gazdasági válságot követően, Magyarországot és öt, nála fejlettebb euróövezeti tagállamot is, nemzetközi segítséggel talpra állítottak.

A válságot követően az Európai Uniótól érkező források kétharmada mikró-, kis és középvállalkozásokhoz került. Ez a Századvég tanulmánya szerint 2007-2013 között 252,3 milliárd forintot, 2014-2020 között 730 milliárd forintot tett ki.

Az uniós pénzek a magyarországi fejlesztéspolitika döntő finanszírozási forrásává váltak. Ez az „ingyenpénz”, amit a kormány diszkrecionálisan használ fel, így a fejlesztési forrásokkal rendre jobban járnak azok, akik lojálisak a pénzeket osztó kormányhoz.

Beszélgetőpartnereim meggyőződése, hogy a pénzt nem az Uniótól, hanem Orbántól kapták. Előfinanszírozásról és laza utólagos ellenőrzésről lévén szó, ez látszólag így is tűnhet.

Azok vállalkozók, akik a támogatások révén jutottak valamire, hálásak a kormánynak és nyíltan kijelentik, nem érdekli őket, ha másoknak nem jut, vagy ha a korrupció állami szintre kerül és a közvagyon magánzsebekbe vándorol.

Családjaik meg tudják fizetni a magánegészségügyi ellátást, gyermekeik elitegyetemi képzését, a többi nem fontos.

A félelemben élők

A félelemre való rájátszás, az érzelmek és a pánik kihasználása elterjedt propagandafogásnak számít.

A jólmegalapozott kormányzati propaganda lényege a veszélyhelyzettel való riogatás állandósítása. Migránsáradat, pandémia, atomháború, hiperinfláció és a brüsszeli túlkapások ellen csak Orbán Viktor kormánya tudja megvédeni az országot, szajkózza folyamatosan a kormány által pénzelt média.

Nagy úr a félelem, mindenki szeretne biztonságban élni, a háborúból kimaradni és ha állandóan azt állítják a FIDESZ prominensei, hogy az ellenzék háborúpárti, ez beleég a köztudatba.

A csak rosszabb ne legyen opció passzivitása felülírja a jobb életet ígérő változás utáni tenni akarást.

A valós információk hiányában élők

Valótlan állítások tényekkel való szándékos keverése, melynek célja a széles tömegek félretájékoztatása, a kormánypropaganda leghatásosabb eszköze.

Ezt tökélyre fejlesztette a Nemzeti Együttműködés Rendszere, így amikor nem egyezik az emberek saját tapasztalata és a kormány állítása, inkább a kormánypártnak hisznek, hiszen rájuk szavaztak, nem akarnak saját magukkal ellentmondásba kerülni.

Csak nagyon nagy életszínvonalromlás, vagy az egész társadalmat megbotránkoztató esemény tudná megváltoztatni a tudatmódosított emberek elkötelezettségét.

Lakatos P.


Érdekelhet még...

Népszerű cikkek...