Politika

Tökéletes koreográfia a politika jegén

A két pártelnök, Marcel Ciolacu (PSD) és Nicolae Ciucă (PNL) sajtótájékoztatója, amit a piacvezető TV csatornák nagyrésze egyenes adásban közvetített, eszembe juttatta a műkorcsolyai páros produkciók bírói értékelését.

Jelen esetben az előkészítés, a kivitelezés, az előadásmód, a művészi összhang kiváló volt, viszont a nehézségi fok, a technikai tartalom kritikán aluli a nehéz, bonyolult elemek hiányában.

Közérthetően, a két pártelnök profi módon jelentette be és indokolta meg, a már korábban kiszivárogatott hírt az európai parlamenti, valamint a helyhatósági választások egyidőben történő lebonyolításáról.

Meglepő volt Nicolae Ciucă íratlan, folyékony expozéja, amit valószínű, a korábbi, párton belüli, nem nyilvános találkozókon, a határozat erdélyi ellenzőinek meggyőzésére többször elmondhatott.

Dicséretes és példamutató lehet, főleg Orbán Viktor számára, hogy a sajtó bármilyen szimpátiájú képviselője jelen lehetett, több mint egy órán keresztül kérdezhetett és kapott választ a kényes kérdésekre is.

Ez volt a maximum, amit a kialakult helyzetből kihozni lehetett, figyelembe véve úgy az együttműködés előnyeit, mint hátrányait, az Európai Néppárt márciusi bukaresti kongresszusának előkészítését, ami Iohannis mandátumának lejárta utáni karrierje szempontjából fontos.

Az ördög nem csak azokban a részletekben rejlik, ahogy a szólás-mondás tartja, amikről most még nem sikerült megegyezni, hanem a kapitális tételben is, a közös államelnökjelölt állításában.

A továbbiakról később, a júniusi választások eredményeinek ismeretében szándékoznak dönteni.

Az számomra nem világos, amennyiben negyven-negyvenöt százalék alatti szavazatot kap a közös EP-jelöltlista, azt melyik párt tekinti kudarcának, ki vállalja majd a felelősséget. Marcel Ciolacu előnyben, ő csak azt vállalta, hogy megnyerik a választást.

Addig a két párton belül marad a vita az EP-jelöltlista összetételéről, a bukaresti főpolgármesterjelölt személyéről, az egyes helyhatóságok esetében történő esetleges közös fellépésről, a szükséges törvénymódosításokról.

A feszültségeket fokozhatja a jelöltállítások miatt várható kormányátalakítás is.

Az ellenzékben levő AUR és a három párt által összeeszkábált választási szövetség, a Jobboldali Pólus számára nincs más lehetőség, mint az Alkotmánybíróságon megtámadni a tervezett törvénymódosításokat, illetve bízni abban, hogy az EP-választáson a PSD és a PNL jelenleg mért támogatottsági indexei összegénél jóval kevesebb szavazatot kap a közös listájuk.

Az RMDSZ nem tudja eldönteni, jó e, vagy hátrányos számára a választások összevonása, ezért bátran kijelenti, ahogy lesz, úgy lesz, felkészült az erdélyi magyarok érdekeinek érvényesítésére.

Adott esetben idézheti Orbán Viktor, a 2002-es vesztes választás utáni mondását: „…sokan voltunk, de még mindig nem voltunk elegen”.

Lakatos P.


Érdekelhet még...

Népszerű cikkek...