Politika

A NATO, valamint a Schengen-övezet bővítésének kerékkötői

Az Európai Néppárt kétnapos bukaresti kongresszusán Karl Nehammer osztrák kancellár pártjának (ÖVP) képviselői, az előzetesen hangoztatottak ellenére, nem

szavaztak a schengeni bővítést szorgalmazó nyilatkozat ellen, tartózkodtak.

Nehammer, a Iohannis államfőnél tett látogatását követően, az X közösségi hálón (Twitter) közzétett bejegyzésében, nagy bátran azt írta: „…a schengeni rendszer nem működik, tehát nem lehet bővíteni.”

Nem túl logikus, mert a bővítéssel egyidőben is lehetne javítani a rendszeren, kiküszöbölni a diszfunkciókat. A kancellár vétója mögött ausztriai választási és egyéb, gazdasági jellegű érdekek húzódnak.

Ez a szembenállás az Európai Unió tagállamainak elkötelezettségével az övezet bővítését illetően, annyiban különbözik az Orbán Viktor vétójától, Svédország NATO csatlakozásával kapcsolatban, hogy Nehammernek vannak konkrétan megfogalmazott céljai, elvárásai.

Túl egyszerű lenne mindkét esetben Putyin befolyását sejtetni a vétók mögött, de kétségtelen orosz érdek a NATO erősödésének megakadályozása és az ukrajnai gabonaexportot a Dunacsatornán és a Fekete-tengeren keresztül lehetővé tevő, az inváziót vehemensen elítélő Románia közúti, határokon túli áruszállítási lehetőségeinek korlátozása.

Az sem kizárható, hogy Nehammer nem csak a maga nevében kerékkötő, hanem másoknak is jól jöhet az európai parlamenti választási kampányban a migránsellenes kártya kijátszása a szélsőséget, populizmust elítélőkkel szemben. (Ahogy szokták mondani, én is pisze, te is pisze, gyere pisze fogjunk össze!)

Amennyiben a júniusi EP választásokat követően, az ausztriai őszi parlamenti választások után Nehammer szövetségre kényszerül az Andreas Babler által vezetett szociáldemokrata párttal (SPÖ), könnyen lehet, hogy a beharangozott új szövetség reményében, (Ausztria, Magyarország, Szerbia, Szlovákia), Orbán Viktornak, az Európai Tanács akkori soros elnökének unszolására, beleegyezik a schengeni-övezet bővítésébe.

Ez jól jönne Orbán Viktornak is, végre eredményt tudna felmutatni a Romániával való kétoldalú kapcsolatok javításában. Ennek nemcsak a romániai magyarok, hanem a románok is örülnének.

Nem ördögtől való forgatókönyv.

Lakatos P.


Érdekelhet még...

Népszerű cikkek...